Márk János - Macimasszázs-
Márk János okleveles gyógy- és sportmasszőr vagyok
Tanulmányaimat wellness masszázzsal kezdtem, amikor egy belső hang folyamatosan üzent - ennél többet akarok adni a vendégeimnek és ez a belső "vágy" hajtott tovább az útamon, amit küldetésnek, elhivatottságnak neveznék.
Ahhoz, hogy többet tudjak adni a vendégeimnek a wellness frissítő masszázsnál, szükségét éreztem a továbbképzésemnek, hogy megértsem az emberi test felépítését, a szervezet működését - mert hiszem azt, hogy nem csak az életben érvényes az a mondás, hogy "Minden Mindennel Összefügg"- hiszen az életünk akkor lehet teljes, ha Ép testben, ép lélek" szinergiában vannak egymással.
Éppen ezért, elvégeztem egy két éves okleveles gyógymasszőri tanfolyamot a Nemzetközi Masszázs Akadémián. Wellness, svéd, kismama, kisbaba masszázzsal, talpreflexológiával, kineziológia tapeléssel foglalkozom és mindemellett lágylézerrel is kezelek szükség esetén, mely
- gyorsítja illetve beindítja a szervezet gyógyulási folyamatait (biostimuláció)
- fájdalomcsillapító, gyulladás és duzzanat csökkentő hatás
- vér- és nyirokkeringés javító hatás
- serkenti a sérült idegek regenerációját
Hogy miért is lettem masszőr?
Ez egy igen régi történet, nagymamám mindig is azt mondta, hogy fiam neked orvosnak kell lenned. Ezzel a mondásával nem igazán foglalkoztam, majd amikor a párom gyakori hátfájása kapcsán megemlítette, "Úr Isten neked milyen kezeid vannak" és ezt többszöri alkalommal mondogatta, hogy erre szükségük van az embereknek, hiszen hasonló ülő, irodai munkát elég sokan végeznek- és sokkal energikusabb volt, felszabadultabban mozgott és elkezdtek megszűnni a derék, hát és fejfájásai is.
Ekkor elhatároztam, hogy ezt a "rejtett" képességem továbbfejlesztem, mert jó adni és látni, amikor a vendégeim "szabadon" tudnak mozogni és boldogság van az arcukon.
Természetesen a legnagyobb elismerést a vendégeimtől kapom, hiszen még a legzárkózottabb vendégem - aki egyébként irtózott az érintéstől- mára már befogadó lett és alig várja az újabb masszázst és mindemellett ami számomra sokat jelent, hogy adhatok, mert azáltal segíthetek az emberek mozgásszervi problémáikban.
Hogyan épül fel a kezelés?
Minden kezelés kezdetét megelőzi egy rövid beszélgetés, ahol szükségesek azok az információk, ami alapján felépíthetem a masszázs, a kezelés "folyamatát", ezt minden esetben egyeztetem az új vendégeimmel és elkezdődhet a regenerálódás, elindulhatunk a megújulás felé vezető úton.
A masszázs erőssége minden esetben függ a vendég izomzatától, figyelembe véve a korábbi panaszait, fájdalmait, esetleges sérüléseit és természetesen szükségesek azok az információk, melyeket korábban az orvosok kiállítottak diagnózist egy korábbi panasz, sérülés esetén.
Hosszasan tudnék írni ezekről a kezelési formákról, de én inkább az "érintés, a gyógyítás" , nyelvén szeretek beszélni:) Ahogy a vendégeim mondják, "látókezeim" vannak, mert mindig ráérzek hol vannak a "fájdalmas" pontok.